Sokáig voltam alap Ubuntu felhasználó. Az egész történet 10-11 éve kezdődött, a 8.04 kiadással. Majd a 10.04 jelentette számomra a csúcsot. Ubuntu kiadásoknál olyan mint a Windows esetén a 2000. Az utolsó klasszikus, letisztult mohikán. Utána még használtam a 14.04 LTS-t egy ideig Unity felülettel, majd a még nem hivatalos Ubuntu Mate következett. Volt egy rövidebb kalandom Mint Mate kiadásokkal is, de végül gépet váltottam és vele együtt áttértem KDE-re. Valahogy mindig is izgatta a fantáziámat, milyen lehet a Gnome Shell, egy előtelepített hardveren. Nem szeretem, amikor a hardver dönti el helyettem, milyen szoftvereket használjak a gépen, a KDE pedig ilyen döntés eredménye volt.
Szó ami szó eléggé
rendben van idáig a rendszer. Itt-ott kissé fapad, de elég jól
megcsinálták a Unity leváltását. Nem annyira észrevehető a
változás, főleg hogy régen használtam már… Sebessége azért
nem tökéletes. Impatience kiegészítő sokat segít a dolgon, de
vigyázni kell a túl gyors animációk sokkal darabosabbá tehetik a
rendszert. A boot idő kellemesen gyors, belakás után azért már
nem olyan pattogós mint mondjuk egy gyors indítással csítelő
Windows 10. A memória felhasználás elég nagy, 1,6 GB de 2019-ben
ez az alap. A minimális követelmények 2 Ghz processzor és 2 GB
memória meg 25 GB szabad hely. Ehhez képest a rendszer szinte
semmit sem ad, még a Vanilla Gnome is több alap alkalmazással
rendelkezik. Fura, aki valami lean rendszert szeretne az eddig sem az
Ubuntut választotta, én inkább nem is gondolkodom ilyeneken.
Működik oszt kész.
Na de akkor mi az előnye, ha ezt a Canonical Dell szerelem gyereket használja az ember?
Elsősorban én
abban látom, amiben például a KDE Neon vagy Kubuntu esetén is
megfogalmazódott bennem. Vannak olyan disztribúciók amin érződik,
hogy csomagokból vannak összerakva, egymásmellé pakolt össze nem
illő alkalmazások, közös arculat nélkül. Itt ott csiszolatlan
megoldásokkal. Például az XFCE és LXDE asztalok esetén
rendszeresen ezt a DIY feelinget érzem. Na az alap Ubuntu ehhez
képest egy komplett ökoszisztéma és egy megfogható termék
benyomását kelti. Nehéz ezt szavakkal elmondani, amikor az ember
look and feel témában kalandozik. Vannak kellemetlenségek, például
én a Snap csomagokat úgy vágtam ki a fenébe mint azt a bizonyos
macskát. Lehetetlenné teszik az értelmes témázást, lassúak és
rendszeridegenek. Azért bakker egy feladatkezelőt és számológépet
tényleg alkalmazásképfájl formátumba kell feltelepíteni egy
alap rendszerre? Nem tudok olyan élethelyzetet elképzelni, amikor
azt mondom. Bárcsak hetente frissülne a gnome-calculator és a
gnome-system-monitor. Úgy gondolom, ezeknek az alkalmazásoknak a
legmegbízhatóbbaknak kell lenniük. A Snap pedig nem az.
Az Ubuntu 18.04 nem új rendszer, és a legjobban az alap Ambiance témán érezni az idő vasfogát. Nekem megmondom őszintén hányingerem van tőle. Kakabarna, lila és narancs amivel semmi sem passzol igazán a gyári háttérképen kívül. 10 éve jelent meg legalább, azóta szinte semmit se változott. A fejlesztők és a közösség is tudta ezt, és elkezdték a Yaru témát összerakni, de nem sikerült megcsinálni a Bionic megjelenésére, így utólag bárki által elérhető immár Communitheme néven. A szépséghibája a dolognak, hogy Snap létére Snap alkalmazásokkal nem kompatibilis, ezért is repültek a gépről. Ezen kívül teljesen elégedett vagyok vele. Nem kizárt hogy 2023-ig fogom használni…
Á csak vicceltem, kb 1 hét múlva megunom és felrakom rá a WhitePuma f-OS-t.
A használat során
egy igazán idegesítő dologgal találkoztam, a fenti panelről
nehezen lehet eljutni olyan beállításokhoz mint például
hangkeverő. Mindenért a beállítások ikonra kell kattintani és
turkálni a vezérlőpult Gnome megfelelőjében. Egyetlen pozitívum,
hogy elég logikusan van berendezve, és kissé Androidra hajaz az
egész.
Azért még mindig
Gnome a de-facto sztenderd. Jók az alap alkalmazások, de van amit
rettentő módon kicsontoztak és már már az alap funkciókat sem
tudja ellátni rendesen. Ilyen például a Gnome Zene, az Ubuntu
alapból nem is tartalmazza. A teljes képernyős alkalmazásáttekintő
számomra nehezen áttekinthető, sok alkalmazást nem is használok
miatta, szimplán csak azért mert nincs szem előtt. Az Aktivitások
használatához meg öreg vagyok már, hamarabb elfogy a gépből a
kraft, mintsem ne tudjak felülrekedni az ablakaimon. Az elején volt
pár összeomlás, ilyen WTF pillanat, de mára bejáratódott a
Gnome. Beton stabilnak is nevezhetném, de azért mégis csak
Ubuntuból van.
A rendszert
törekedtek karbantartás mentesre csinálni, a Windows 10-hez
hasonlóan itt is elérhető az automatikus takarító funkció,
ráadásul itt a nyomkövetési adatokat is képes a beállított
időközönként takarítani. A gondozásmentesség a frissítések
kezelésében is meglátszik. KDE neon esetén frászt kaptam a
tálcán mindig jelen lévő frissítés ikontól. Itt szinte semmi,
Debianos csendesség tapasztalható, nem piszkál senki.