Linus Tech Tips 3. rész – Finálé

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mit is mondhatnék még erről a sorozatról. Végül Cartman (igen az a Cartman) világossá tette, hogy érdemes lenne befejezni amit elkezdtem. Egye fene nekiálltam. Úgy vettem észre, hogy ebben a részben inkább Linus nézeteivel tudok szimpatizálni. Luke egy kicsit most betolta az ígéretes kolléga figurát akit megutálsz a próbaidő végén. Az a nagy helyzet, Luke véleménye még mindig csak jobban képviseli a nagy átlagot, és Linus-szal inkább csak közös a fogyatékosságunk / antiszociálisak vagyunk.
Történt ugyanis, hogy Luke sokat multizik és a megszokott haveri körből teljesen kiszakadt a beszűkült lehetősek miatt. Ez hamar kettős kihívássá tette az amúgy sem egyszerű váltást. Linus ezzel szemben kevésbé volt válogatós. Azzal is beérte ami elfut a gépén, és jobban érdekelte a gyerekkel való közös program és rugalmasan álltak hozzá dolgokhoz. Mondjuk Luke-nál nem értettem ezt a dolgot, hisz a végére megoldotta a játékokat csak szimplán kifutott az időből és a többiek már nem voltak elérhetőek. Ez az egész megint csak felkészülés kérdése lett volna na mindegy. Értem én, hogy az ember azét játszik hogy ne dolgozzon, Linuxszal meg csak a meló van.
A hibákkal és teljesítménnyel kapcsolatban teljesen egyet tudok érteni a sorozattal. Elég elszomorító, hogy rettegni kell a következő frissítésektől, és valahogy mindent piszkálni kell, legalább kompromisszumos módon hajlandó legyen működni ... egy rövid ideig. Ez az Anti-Cheat dolog meg nevetséges, aki csalni akar az megtalálja a módját… Ubisoft meg csak simán nem akar foglalkozni Linuxszal. Persze a töredezettségre hivatkozva lehet mondani, hogy sokkal drágább és nem jövedelmező művelet a Linux Gaming, de ez is csak hozzáállás kérdése. Elképesztő mennyi befolyása van egy ilyen 14,2 Milliós csatornának. A Debian és a pop!_OS csapat megváltoztatta az APT működését, az Ubuntu a napokban hirdetett meg egy játékokért felelős menedzseri pozíciót. Szkeptikus voltam, de nagyon szépen foglalták össze a szituációt a végére. Örülök hogy Linus végül megmutatta, hogy képes intelligensen és összeszedetten is videózni. Luke is szépen zárta a kalandot, és kiemelte a közösség erejét, és milyen hatékonyak vagyunk, amikor nem csúszunk bele a toxikus elitista mocsárba. 
A Linux olyan mint az otthon főzés. Tudsz magadnak csinálni nagyon finom ételeket, csak sokat kell hozzá gyakorolni és időt is bele kell rakni. Csak mindig legyen otthon toás meg tömlőssajt, -én nem hagynám ki. Ha spontaneitás is része a játékélménynek akkor a Linux jelenlegi formájában csak korlátozottan alkalmas asztali használatra. Ezzel valószínűleg nem mondtunk újat senkinek. Én inkább azon voltam meglepődve hogy eddig is eljutottunk. 5 éve még úgy nézett ki a dolog, hogy néhány 5-6 éves dolog ment Play On Linuxon. 10 éve meg úgy nézett ki a dolog, hogy örültünk, ha az ingyen Ubuntu CD bootol a lelakott asztali PC-n és azt se tudtuk eszik vagy isszák a Linuxot. 15 éve meg… inkább hagyjuk is, lázálomnak tűnt az egész. Pár pixeles videóra csorgott a nyálunk amikor lángoló asztalkocát forgattak CD írás közben meg ilyenek, hogy ez egyszer majd nekünk is menni fog a gépünkön. A nálam idősebbek talán még ennél is vadabb dolgokról tudnának mesélni.
De ha jobban belegondolsz, a megoldás ott rejlik a problémában! Nincs más teendőnk, csak feltalálni egy igazán játékokra kihegyezett Linux disztribúciót, ami mögé beáll pár komolyabb multi, vagy legalább valamilyen szinten kompatibilisek maradnak egymással, ha már nem tudnak közös nevezőre jutni. A disztribúció független csomagok nagyon sokat tudnának segíteni ezen a fronton is szvsz, abban elfér minden taknyolás. De ehhez mindenkinek közösen kell akarni. Sajnos úgy nem fog menni, hogy egy közösség kiteszi a lelkét, vagy egy vállalat belebukik profit hiányában és még jobban elmegy a kedve a Linuxtól mindenkinek a végére. Én örülök hogy eljutottunk idáig, és nem volt rossz a sorozat lezárása sem. Legalábbis szerintem.

PS.: Ha így folytatjuk a fejlődést hamarosan indul a DirtyLinux.ucoz.ru weboldal ahol Cartman és Nameless újra álomcsapatban dönti be a magyar warez oldalakat egy öregotthonból hostolt szerveren. Vigyázz Microsoft, jövünk!

Puszi,

Nameless

2021.01.07.